Évértékelés - Re/tOrz

A soron következő évértékelő zenekar a Re/tOrz. A zenekar énekese Gee osztott meg velünk pár információt.

2011.
Nagyon sikeres évet tudhatunk magunk mögött,hisz év elején a 2. koncertünk után (egy tehetségkutató megnyerése), egyből egy házi stúdió lehetőséggel indult, ahol a zenekar alapirányát hangzó formába tudtuk ölteni, bár ez még nem jelent meg a közérdekű számára,inkább mint reklám anyagként kezeltük, azért a nagy videómegosztón keresztül próbáltuk eljuttatni a közönség felé,egy részét.
Amit leginkább kiemelnénk az a közönség fogadtatása,nagyon sok szeretet kaptunk a hozzáértő fülek által,aminek is a leginkább örülünk
2012
Év elején debrecenben méretjük magunkat, a keletunderground-on. Minél több helyen szeretnénk magunkat megmutatni esetlegesen egy kissebb turné is beleszólhat a következő évben. Ilyen zárójeles koncert-koncert-hegyén-hátan évet szeretnénk.
És boldog új évet kívánunk minden zeneszerető embernek, és nem szeretőnek! A grunge legyen velük!

Nincsenek megjegyzések: