II. Kelet underground tehetségkutató

Megérkezettek a hivatalos információk és promó anyagok a fent említett rendezvényről. A bűvös Ctrl+c Ctrl+v segítségével közhírré is tétetem.

Zenekari jelentkezés… vigyáz, kész… START!!!   

Elindult a II. Kelet Underground Tehetségkutató rockzenei versenyre a zenekari jelentkezés. A változatlan minimális nevezési feltételek mellett, a tavalyihoz képest több elődöntős helyszínen mutatkozhatnak majd be a zenekarok. Szokás szerint a tavaszi finálén és a téli elődöntőkön szakmai zsűri fogja értékelni a fellépőket. Természetesen a hasznos és értékes nyeremények sem fognak elmaradni. Gyere és próbáld ki magad… érdemes!;-)


Készítettünk interjúkat a tavalyi nyertesekkel, amelyben elmondják, hogy miért is érdemes vagy nem érdemes erre a megmérettetésre benevezni:

I. helyezett – Death Warrant / Death-Thrash Metal / Balmazújváros
KeZoo: ”Elsősorban azért, mert végre a sok rossz tapasztalat után van egy olyan Tehetségkutató, ahol tényleg a zenekarokról szól ez a fajta rendezvény, és a zsűri szakmai szemmel nézi és értékeli a csapatokat. Ezen felül pedig a nyeremények tényleg olyan kaliberűek, amik jól kihasználva piszkosul nagy kezdőlökést jelentenek a kitörni vágyóknak, nem is beszélve az építő jellegű kritikákról. Másodsorban pedig veszett jó buli! :) Sok érdeklődő, nagyközönség, nagy színpad, kibeb*szott jó hangulat!!:)”
Suba: „A mi történetünk pontosan jellemzi milyen jó tehetségkutató a Kelet Underground, ugyanis még nem hallottam olyan tehetségkutatóról, ahol a közönség és a zsűri egyetértett.
Ez két módon lehetséges:
- A zenekarnak annyi haverja van, hogy a tehetségkutató közönségének kb. 60 %-át kiteszi
- vagy a zenekar lefizette a zsűrit.
Nos, ha logikusan gondolkodunk, akkor nálunk vagy mind a kettő teljesült, vagy egyik sem... :-D Ki kell próbálni!!!”
www.myspace.com/warrantmetal

II. helyezett – SuperEgo3 / Alternatív Rock / Kőkút
Hornyák István: „Mi már voltunk számos helyen, ahol tehetségeket kutatnak. Itt valóban szakmai megmérettetés folyik. Ami kritikaként elhangzott, legyen szó rólunk, vagy másról egytől egyig igaznak, megfontolandónak éreztük. A szervezés profi volt, a lebonyolítás szintén. Mi nagyon jó lehetőségeket kaptunk a Kelet Undergroundnak köszönhetően, sokan megismerhették a csapatot ezen keresztül.
Általánosan meg azt tanácsoljuk, gyakoroljanak és zenéljenek minél többet. Fejlesszék magukat és a zenekart is. Ne csak a meglévő, megszokott panelekben gondolkodjanak, hanem próbáljanak valami újat is belevinni a zenébe, szövegbe egyaránt. Keressék a közös hangot a közönséggel, mert egy zenekar mégiscsak a közönségnek próbál előadni valamit.”
www.myspace.com/superego3

III. helyezett – Hatred Solution / Jazz-Hardcore-Metal / Debrecen
Egri Mátyás:  „Az egyik fontos dolog szerintem az, hogy koncertkörülmények között nagy közönség előtt mutathatják meg tudásukat, megtapasztalhatják az igazi koncertlégkört és bizonyos szintű rutint szerezhetnek a fellépéseik alatt, ami egy feltörekvő, ill. kezdő zenekarnak elengedhetetlen. Mert az, hogy jó számokat csinál valaki, az csak egy része a dolgoknak, nem mindegy, hogy azt hogy adja elő, milyen gördülékeny és látványos az előadásmódja, stb. Nem beszélve arról, hogy mivel nagy létszámú tömeg előtt lép fel a saját közönségének a számát is növelheti, ha sikerül megérintenie egy-két embert.
Végül, de nem utolsó sorban a nyeremények nagy segítséget jelenthetnek egy zenekar számára mindegy, hogy feltörekvő vagy nem. Úgyhogy megéri jelentkezni... Szerintem senkinek sincs semmilyen veszíteni valója...Csak ne felejtsük el, hogy a kritikát viszont bírni kell:)”
www.myspace.com/hatredsolution


A teljes beszélgetéseket a fent említett zenekarokkal a honlapon és a Kelet Underground Fanzine-ban elolvashatjátok!

A tehetségkutató jelentkezési feltételei és regisztráció:
www.keletunderground.hu


Nincsenek megjegyzések: