Nazareth
Ez egy nagyon élő jellegű
track. Óriási élmény eljátszani, mivel minden egyes alkalom egy kihívás:
nagyon húzós, elit riffek, kevésbé trendi, gyors váltásokkal, közben
még ordibálnom is kell. Egyértelműen az egyik legbonyolultabb szám, amit
eddig írtunk. A szövege is kifejezetten a kedvenceim közé tartozik.
Tökéletes lemeznyitás.
Rite
Ha jól emlékszem, a Rítus
volt a második dal foszlány az EP után, amikor még szó nem volt a
Nektárról. Azelőtt kezdtük el írni, mielőtt kiköltöztem volna Londonba;
félbe is lett hagyva rengetegszer, újra lett írva százszor, szétcincálva
ezerszer, mire elnyerte végső formáját. Szintén egy rettentően kellemes
élő track tele szórakoztató riffekkel, énekileg viszont abszolút nem a
tartozik a kedvenceim közé. Rob Halford biztos szebben oldotta volna
meg, mint én.
Nay
Igazán antik darab. Ez
volt az első szám, amit az EP után írtunk még a My Small Community/ATP
közös próbatermünkben. Rettentően fura egyedi kémia volt azon az estén
közöttünk; itt még javában próbáltuk egymást zeneileg megismerni,
felfedezni, hogy mire is vagyunk képesek, ha arról van szó, hogy
nullától a végéig elkezdünk felépíteni együtt egy számot. Szintén
ezerszer szénné lett cincálva: volt, hogy meguntuk, de végül jól
sikerült.
The Four Horsemen
A kezdeti koncepció leginkább
az volt, hogy szerettem volna egy bridge pickupos Cantrell-jellegű
borzasztó lassú ritmikát: vontatott, nehéz nyitó riff-fel. Egy délután
alatt kész is volt az egész. Átküldtem a többieknek, akik imádták. Ez
így önmagában jól hangzik, de sokszor megesik, hogy ami otthon,
felvételen jól hangzik, valahogy élőben nem szólal meg. Itt nem volt
nagyon probléma; ha jól rémlik, elsőre végig is játszottuk az egészet,
úgy ahogy van. Szintén óriási élmény élőben játszani.
Hashman Blues
Ez
az utolsó szám, ami a lemezre készült. Kicsit talán tölteléknek tűnik,
de nem annak szántuk. Ez is egy általam otthonról hozott egyszerű
kísérlet eredménye. Szerettem volna egy gyors, pörgős, de nem esetlen
blues számot, ami sikerült is, de nem tartozik a kedvenc dalaim közé, e
mellett nem tartom jó élő dalnak sem. De örülök, hogy rákerült a
lemezre.
Devil's Nectar
A
Devil’s egy otthonról demóban jött, később rengetegszer átírt szám.
Mindenképpen az egyik legpofátlanabb kreációnk, és a kedvenc riff
sorozataim közé tartozik. Minden egyes alkalom, mikor élőben szólal meg,
kihívás, de ahányszor elérünk a "panterás" részig a végén, érezzük,
hogy megérte.
Jó pár monológba került, mire rábeszéltem a többieket, hogy az utolsó résznél ne álljunk meg.
Londonban
beszélgettem sok stoner/doom zenésszel, és egy öregebb
gitáros-zeneszerző ezt mondta nekem: "Szimpla, egyszerű a képlet; ha
olyan jó a riff, hogy nem tudod abba hagyni, akkor ne hagyd
abba,
sokszor akár 52 percen át lásd Sleep Jerusalem." Természetesen ez
magyarul kevésbé hangzik olyan hatásosan, de a lényeg remélem átjött. Ez
a dal maga az ördög nektárja, az abszolút pofátlanság megtestesítője.
Judas
Kedvenc
track. Ha valami az én világom, akkor ez az – az első hangtól az
utolsóig. Egyszerűen imádom, libabőrös leszek, amikor nyomjuk, amikor
hallgatom, amikor látom, amikor olvasom, amikor mondom. Szövegek közül
is a kedvencem: borzasztó, rémisztő, hidegrázós. A szám még Londonban
kezdődött, miután először láttam az Electric Wizard-ot és ráébredtem,
hogy a gyermekáldozásban és a boszorkányüldözésben van a jövő, valamint a
pénz is. Ott kaptam egy kellemes másfél órás tanagyagot, hogy pontosan
hogyan is kell akár 12 percen át egy riffet úgy játszani, hogy
összecsináld magad, valamint, hogy sokszor a szabálytalanság maga adja
meg azt az ízt a hangszerednek, amitől egyedi lesz (ez esetben ezt úgy
hívják, hogy "doom"). Miután haza költöztünk, a számot tavaly nyáron egy
szál boxerben írtam kint az erkélyen. Nem volt egyszerű prezentálni a
többieknek az elképzelést, mivel elég nehéz volt megjegyezni az egész 8
perces alkotást.
Bullet the Red Piker
Ez
konkrétan már akkor megvolt, amikor még a banda sem létezett.
Eredetileg egy slide gyűrűs akusztikus Apey szám volt. Hogy hogyan is
került képbe, amikor elkezdtünk először számokat írni, már nem tudom, de
örülök, hogy nem a kukában végezte. Inkább grunge orientált hangulatú, a
végén természetesen a szokásos pofátlan belassítással. Kellemes élő
szám, de egyértelműen nem tartozik a kedvenceim közé, talán az idő az,
ami elvitte.
The Upperhand
Eredeti munka címén: Panter Ica.
Szerintem mind a hármunk egyik kedvenc trackje a lemezről. Az utolsó
pillanatban érkezett, de jókor. Otthoni demón elindulva közösen írtuk
meg és sok meló volt vele, de megérte. Eredetileg bőgővel indult volna,
hogy lenyúljuk Rex Kill Devil Hilles Rise from the Shadows zseniális
kezdését. Végül a mi zsenialitásunknak köszönhetően elfelejtettük
feljátszani a bőgő futamot, majd cigi szünetben eszembe jutott az az
ötletem, amit egyszer már ellőttem a You című akusztikus Apey dalomban,
hogy mi történik, ha megfogom az összes éneksávját a refrénnek és
kihúzom a zene alól, majd odaillesztettem a szám elejére. Miután
megnyomtam a playt, legalább 10-20 percig rohangáltam szánalmasan az R33
Stúdió folyosóján hajnali 2-kor, hogy valaki jöjjön már be, és azonnal
hallgassa meg, mert ez óriási. De végül senkit sem találtam.
Mind zeneileg, mind szövegileg úgy gondolom, hogy egy méltó és tökéletes zárása a Nektárnak.
A képek forrása az Apey & the Pea Facebook-oldala.
- Kaszás Heni -
- Kaszás Heni -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése