Blackhoney, Quattro-X, szoboszló, Rock cafe

Május 17-én újra Szoboszlón dübörög a Blackhoney egy 2006 végén alakult szegedi rock, grunge zenekar, a Quattro-X társaságában, akik országos koncertkörútjuk alkalmával látogatnak Hajdúszoboszlóra.

A dél-alföldi csapat megfordult már több fesztiválon és számtalan klub koncertet tudhat a háta mögött. A folyamatos fellépések mellett, fennállásuk során két hanganyagot is készítettek ( A valóság útján EP - 2009., Megosztva - 2012 ). A zenekar 2013-at új felállással kezdte, Kószó Attila (basszusgitár) csatlakozott Rádai Róberthez (gitár / ének) és Ujvári Attilához (dob). Ezzel párhuzamosan februárban felvételre kerül a zenekar első nagy költségvetésű videoklipje, amit márciusban már több helyen is látni lehetett.
Néhány hasznos oldal a Quattro-X munkásságának megismeréséhez.

A Blackhoney, mint azt remélem mindenki tudja, nem régiben fejezte be a Kneel down EP felvételeit (ami hamarosan a nagy közönség számára is elérhető lesz) és újra beleveti magát a koncertek folyamába. Nyíregyet már meghódították múlthéten, most hazai pályán zúznak egyet és június elsején Budapesten mutatják meg, hogy is kell bulit csinálni (de erről részletesen később).

Tehát:
2013. Május 17.
Hajdúszoboszló, Rock cafe
Blackhoney
Quattro-X
Kezdés: 20.30
Belépő: 300 ft - Minden belépő mellé 2cl ingyen pálinka jár!

Nincsenek megjegyzések: