Friss Nois hírek

Elég régen nem lehetett hírt, se jót se rosszat, hallani a Noistormról, ennek a csendnek a megtörése illetve a különféle rémhírek eloszlatása végett kértem meg Holit, hogy mondjon pár szót arról, hogy is áll most a zenekar.

Az év elején lemondtatok egy-két koncertet és elég sokáig nem hallattatok magatokról és olyan hírek is szárnyra keltek, hogy már nem sokáig húzzátok. Nyugtass meg mindenkit légy szíves, hogy erről szó sincs!

 Igen, sajnos az év eleje nem a miénk volt úgymond. Nekem is és Zolinak is kijutott bőven a magánéleti problémákból, de ezt nem részletezném. Janinknak is egyre több melója van (ugye fotós a drágánk), ezzel egyenesen arányosan egyre kevesebb a szabad ideje és hétvégéje. Azt hiszem ez most a legalkalmasabb pillanat, hogy eláruljam(juk), hogy egy kedves barátunk, Hódos "Csirke" Csaba (Red Alert) lesz a beugrós basszeros ha netán Jánosunknak lemondhatatlan melója akadna egy koncert hétvégére. (...) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy János távozni szándékozna tőlünk. A nótákat továbbra is Janival írjuk. Reméljük a (eddig nem túl nagy) közönségünk is elfogadja ezt a megoldást.
Na de vissza az időben kicsit. Januárban igencsak úgy nézett ki, hogy nem éljük túl a telet, elég nyomasztó időszak volt ez számunkra, de szerencsére megoldódtak a magánéleti dolgok,újra elkezdtünk próbálni, sikerült megoldani a Janis dolgot is zűr mentesen, irkáltunk új nótákat, egy országos zenei magazinban is megjelent rólunk (februárban) egy jó kritika, de főleg az új nóták írása adott annyi erőt, hogy ne adjuk fel.

Semmi sem bizonyítja jobban azt, hogy újra bele lendültetek a metálba, hogy nem rég az Angerseed-del felléptetek a rock caféban.

Hát igen az Angerseed-es buli. Nagyon jól éreztük magunkat újra a színpadon, Manyiékon ismét táthattuk a szánkat, mindig lenyűgöz az az egység amit ők a színpadon nyomnak! Minden elismerésünk az övék! Személy szerint viszont nem szívesen emlékszem vissza arra a bulira. Ugye voltak számok amiket héthúros gitárra írtam, viszont sajnos ettől a hangszeremtől megválni kényszerültem. Azokat a számokat át kellett írni hat húrra, ami mondhatom elég húzós meló volt számomra, ráadásul az Eastern Noise Ep-n hallgatható Sex under the blue sky is hét húrra íródott. Jó meg minden, de csak nem úgy szól mint hét húron.
Na de a koncertet is elkapkodósnak éreztem, kicsit esetlennek is éreztem magunkat. Elég sokáig nem mozdultunk sehova ugye. Ezen természetesen lehet segíteni, folyamatosak a próbák, kicsit tudatosabban készülünk koncertekre is, lassan összeáll a műsorunk is, szóval jelenleg minden pozitív, mondhatni rózsaszín felhős az ég a noise háza felett.
(fotó - Mihu)

Ha jók az infók akkor május 26-án ismét megmutatjátok magatokat a Hatred solution társaságában. Mondanál egy-két szót erről a buliról?

Igen, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy május 25-26, az a Grind the concrate rendezvény mini-sorozat dátuma, amit a Hatred solution, a Death warrant és a Worning zenekarok társaságában tartunk a debreceni Conca-ban. Reméljük, hogy ez a kis sorozat nem szakad meg, szeretnénk még sok hasonló bulit bárhol az országban minél több zenekarral. Szerintem szükség van ilyen kis szerveződésekre, főleg ha az adott zenekar(ok) nem trendi metalcore-t, vagy valami agyrém happy hardcore-t (ki találta ki azt, hogy a hc lehet boldog áááááh) tolnak. A flyer egyenlőre készül a bulihoz, biztos vagyok benne, hogy nagyon szép lesz.

Mi az újság az Eastern Noise-zal? Igazak a hírek, hogy hamarosan ki jön CD formában is? 

Az Eastern Noise-nak már birtokunkban van a borítója, kis pénzgyűjtés és meg is lesz fizikai formában. Én nem tudom, hogy hányan tölthették le, vagy hallgatták meg, a visszajelzések pedig vegyesek. Valaki megőrül érte, valaki meg tőle. Szerintünk nagyon jó lett, a hangzásra nem lehet panaszunk, Simi remek munkát végzett. A következő hangzónkat viszont nem teljesen nála fogjuk felvenni, még nem tudjuk pontosan, hogy hol és mikor kerül rá sor.

Ezek szerint lesz új "lemez"?

Íródnak a számok, válogatunk kicsit, átirkálunk még egy kicsit, nem kapkodunk. Sokat agyalunk ezen mostanában és egész extrémnek mondható ötletek is kipattannak a fejünkből, pl. lehet az egészet metronóm nélkül vesszük fel egyszerre. De semmi sem biztos még, csak az ,hogy valahol rögzítjük, Simivel meg kikevertetjük. Meg az biztos még, hogy valami sokkal nyersebbet, karcolósabbat akarunk. Ez kb. 6-7 szám lesz, jó párat játszunk is már belőlük koncerten. Szóval nincs vége semminek, elkezdtük felvenni a kapcsolatot minden fele zenekarokkal, booking-okkal, elég jók a visszajelzések, ugye most jön a nyár, túl sok koncert nem hiszem, hogy lesz, de addig is gyúrunk alázatosan meg gyűjtögetjük a lecsót a következő hangzóra!

Köszönöm a válaszokat! Esetleg valamit még az utolsó szó jogán?

Nagyon szépen köszönjük az érdeklődést, aki tud jöjjön 25-én és 26-án a Conca-ba, ígérem, hogy hatalmas bontás lesz!!!

Nincsenek megjegyzések: